KAPCSOLAT MTA KTI GYIK BELÉPÉS WEBMAIL NYELV VÁLTÓ
CÍMKÉK:

Cikk

Oblath Gábor

Félreértett mutatószámok, félrevezető összehasonlítások - A külföldi tőkejövedelmek és az EU-transzferek egybevetéséről
2018. január 31.

Félreértett mutatószámok, félrevezető összehasonlítások

A külföldi tőkejövedelmek és az EU-transzferek egybevetéséről

Thomas Piketty blogján megjelent egy írás, amely egyetértően hivatkozik arra a Közép-kelet Európában többek által képviselt véleményre, mely szerint a térség nem nyertese, hanem vesztese az EU-n belüli transzfereknek. Ezt a véleményt az írás az által véli igazoltnak, hogy a visegrádi országokban az elmúlt években a külföldi tulajdonosi jövedelmek nettó „kiáramlása” meghaladta az EU-transzferek nettó beáramlását. Bemutatom, hogy ez az összehasonlítás – mind közgazdasági, mind pedig statisztikai szempontból – téves és félrevezető. Először egy példával illusztrálom az egymással nem összehasonlítható mutatók egybevetéséből levonható következtetések abszurditását, majd az írás Magyarországot érintő részéhez kapcsolódó tartalmi és számszerű ellenvetéseimet fejtem ki. Nem térek ki az írás más témákkal foglalkozó részeire, amelyekben megfontolást érdemlő gondolatok fogalmazódnak meg a világ és Európa gazdasága előtt álló kihívásokról.

Mit üzen egy ábra?

A „Tőke a huszadik században” című könyv neves szerzőjének, Thomas Pikettynek a blogján 2018, Európa éve címmel megjelent egy írás, amelynek élén a visegrádi négyekre vonatkozó alábbi ábra áll. A grafikon azt mutatja, hogy a tulajdonosi (befektetési) jövedelmek – az elsődleges jövedelmek egyik önkényesen kiválasztott tételének – nettó „kiáramlása” mind a négy ország esetében nagyobb volt, mint az EU-transzferek nettó beáramlása. (A kiáramlás azért szerepel idézőjelek között, mert a statisztikában elszámolt tulajdonosi jövedelem az újrabefektetett jövedelmet is tartalmazza.)

A grafikont nem Piketty, hanem Filip Novokmet állította össze az Európai Bizottság és az Eurostat nyilvános adatai alapján, és a jórészt más témákkal foglalkozó írás meglehetősen szűkszavú értelmezést fűz hozzá. Mégis a fenti ábra keltette a legnagyobb visszhangot a hazai internetes fórumokon. (Nem igazán világos, hogy kinek tulajdonítandó a cikk szövegének a grafikonhoz kapcsolódó része, mivel ábra felirata szerint az a szerző számításain alapul, amelyeket Novokmet készített. Ennek mindössze annyi a jelentősége, hogy kissé körülményessé teszi a szerzőre való hivatkozást.)

Az egyik hazai reakció mindjárt a következő címmel indít: „A sztárközgazdász kiszámolta, hogy több profit megy ki Magyarországról nyugatra, mint amennyi uniós támogatás visszajön”. Nos, a sztárközgazdász nem számolt ki semmit, de nem is volt mit kiszámolni (hacsak nem tekintjük kiszámolásnak hat év publikált adatainak a GDP-vel való leosztását, az így nyert arányszámok átlagolását, majd egymás mellé helyezését). Az idézett cím második része („mint amennyi … visszajön”) ellenben jól érzékelteti az ábra iránti lelkesedés hátterét.

Magyarországon, akárcsak az Európai Unió más kelet-európai tagállamaiban, létezik egy – a politikai tagoltság határait átszelő, ám gondolkodásmódjában szorosan összetartozó – véleményformáló csoport, amelynek az a legfontosabb üzenete, hogy bennünket a „nyugat” mindig bánt és kizsákmányol. Ehhez a közös mozgósító eszméhez más és más konkrét narratíva tartozik a jobb, illetve a bal oldalon, de mindkét oldal képviselői magukénak vallják a „több megy ki, mint amennyi visszajön” tézisét. Azt ugyanis, hogy az EU-transzferek beáramlása csupán részleges kompenzációt nyújthat a nyugat által nekünk okozott – például a külföldi tulajdonú vállalatok által fizetett „aránytalanul alacsony bérek”, a „hatalmas haszonkulcsok” és az általuk „kivitt óriási jövedelmek” miatt elszenvedett – súlyos sérelmekért és veszteségekért. (Egy kapcsolódó írás találóan sérelmi közgazdaságtannak nevezi ezt a szemléletet; hátterének megértéséhez pedig ez a bejegyzés szolgál hasznos adalékokkal. A hivatkozott írásokban kifejtettek sok tekintetben találkoznak írásom mondandójával.)

Az egyetértők mindenesetre úgy ünnepelték a Piketty-blogon megjelent írást, mintha abban valami új felismerés látott volna napvilágot. Holott mindössze annyi történt, hogy az írás – alig reflektáltan és egy irreleváns statisztikai összehasonlítással – egyszerűen reprodukálta maguknak az ünneplőknek a véleményét.

Az ábra magyarázata

A fenti ábrán a zöld oszlopok az EU-költségvetéséből származó és az oda befizetett átutalások GDP-arányos egyenlegének 2010 és 2016 közötti átlagát jelzik. Itt tehát a folyó fizetési mérlegben elsődleges és másodlagos jövedelmek címen, továbbá a tőkemérlegben egyoldalú tőketranszferek címen elszámolt egyes tételek összevont egyenlegéről van szó. A piros oszlopok viszont az elődleges jövedelmek egyetlen tétele, az úgynevezett tulajdonosi jövedelmek egyenlegének inverzét jelölik (kiáramlás mínusz beáramlás; ugyancsak a GDP arányában és a 2010-2016-os periódus átlagában).

Látjuk persze, hogy a piros oszlopok valamennyi ország esetében magasabbak a zöldeknél (de nem egyforma mértékben: pl. Csehországnál a különbség közel 6, Magyarországnál 3 százalékpont), ám okkal merül fel a kérdés: na és akkor mi van? Vajon milyen szempontból lehet érdekes az EU transzferek nettó pozitív egyenlegét egybevetni a külföldi befektetések elszámolt nettó negatív jövedelmével? Vagyis olyasmivel, amivel – óvatosan fogalmazva – legalábbis nem közvetlenül belátható a közgazdasági kapcsolata.

A Piketty blogján megjelent írás idevonatkozó részének szerzője eleinte mintha nem vállalná a véleményét, csupán közép- kelet európai percepcióknak igyekezne hangot adni:

„Párizsban, Berlinben vagy Brüsszelben az emberek nem értik, miért nem éreznek hálát azok az országok, amelyek hatalmas kormányzati transzferekben részesültek. De Varsóban vagy Prágában a történteket egészen másképpen értelmezik. Felhívják a figyelmet arra, hogy a nyugatról érkezett befektetések hozama magas volt, továbbá a vállalatok tulajdonosaihoz napjainkban kiáramló profit jóval meghaladja az ellenkező irányú európai transzferek mértékét.”

Ezután a szerző – az ábrán szereplő összehasonlításra hivatkozva – igazat ad a Varsóban és Prágában megfogalmazott véleménynek. A fővárosok felsorolásból Budapest kimaradt, ám a korában idézett meleg hangú hazai recepció azt jelzi, hogy nálunk is talált volna egyetértőkre. Ha azonban a szerzőt tényleg érdekelte volna, hogy Kelet-Európában mint gondolnak arról, amit ő gondol, akkor kicsit körülnézhetett volna. Ebben az esetben mind a négy visegrádi országban sok olyan közgazdára akadhatott volna, aki a félreértések és a szándékos félremagyarázások zavaros elegyének tekinti az általa egyetértően idézett véleményt.

Koncepcionális és statisztikai ellenvetések

Az EU-transzferek és a külföldi tőkejövedelmek egybevetésének irrelevanciáját egy kifejezetten abszurdnak szánt összehasonlítással igyekszem érzékeltetni. Milyen ábrát szerkesztene Európa nyugati felén olyasvalaki, aki szimplán utálja az EU keleti tagállamaiból származó munkavállalók beáramlását? Az ábra készítőjének elege van az európai munkapiac nyitottságából, és abból, hogy – szerinte – a kelet-európaiak tömeges beáramlása munkahelyeikről szorítja ki a hazai munkavállalókat, ráadásul le is nyomja a béreiket. Az ábra így nézne ki, és a következő harcias felirat tartozna hozzá:

„Nem elég, hogy teletömjük a zsebüket transzferekkel, még a dolgozóikat is ideküldik, hogy hazánkból jövedelmeket szívjanak ki ?!”

GDP-arányos nettó EU-transzferek, nettó munkavállalói jövedelmek az EU-ból és a kettő összege
(a 2010 és 2016 közötti időszak átlaga)

Forrás: Eurostat és Európai Bizottság

Ábránk annyiban precízebb Novokmeténél, hogy csak az EU tagországaihoz köthető munkavállalói jövedelmek egyenlegét veti egybe a nettó EU-transzerekkel. Látható: a négy ország közül a GDP arányában Magyarország „szívta ki” – munkavállalói jövedelmek és EU-transzferek formájában – a legtöbb jövedelmet az EU-ból.

A fenti grafikonnak természetesen nincs semmiféle közgazdasági értelme (az értelmetlenség sokfelé ágazik, amelynek részleteire nem térek ki), de pontosan ugyanannyira lehet megtévesztő, mint a cikk elején hivatkozott ábra, ahol Novokmet az elsődleges jövedelmeknek egy másik tételével, a tulajdonosi jövedelmekkel vetette egybe az EU transzfereket.

Ezzel akár le is zárhatnánk az ügyet: a vitatott írásban közölt összehasonlítás éppannyira irreleváns, mint ami a fenti ábrán szerepel.

Csakhogy: minél kevésbé releváns egy összehasonlítás, annál fontosabb lenne az összehasonlítónak ügyelnie a részletekre – amelyekre Novokmet egyáltalán nem fordított figyelmet. A Magyarországra vonatkozó adatokra összpontosítva, három észrevétel tartozik a külföldi tőkejövedelmek „kivonásához”.

  1. Az írás azt a benyomást kelti, hogy a nettó külföldi tulajdonosi jövedelem egésze (2010 és 2016 között átlagosan a GDP 7%-a) a működőtőke-befektetésekhez (FDI-hoz) kötődik. Ez tévedés: e jövedelemnek egy része a felhalmozott adósságállomány után fizetett nettó kamat; ezért aligha okolhatók a külföldi befektetők. Ez a tétel a GDP 2,2%-a. A maradék: 4,8%.
  2. A szerző átsiklik afölött, hogy a nettó FDI-jövedelemnek egy részét a külföldi befektetők nem „kiviszik”, hanem újrabefektetik az országban. Ez utóbbi nettó összege a 2010 és 2016 között átlagosan a GDP 1,6%-a volt. Marad (4,8 - 1,6=) 3,2%.
  3. Feltéve, de meg nem engedve, hogy volna értelme egymással szembeállítani az EU-transzfereket a kivont nettó FDI jövedelmekkel, csak az EU-tagországokba kivont nettó FDI jövedelmek figyelembe vétele lehetne indokolt. Ez utóbbi a GDP arányában (3,2 – 0,3=) 2,9%-ot tett ki a vizsgált időszak átlagában, amely 1,1 százalékponttal elmarad a nettó EU-transzferek átlagos értékétől. Emlékeztetőül: az írásban a Magyarországról közölt számok szerint a tőkejövedelmek GDP-arányos „kiáramlása” 3,5 százalékponttal meghaladta az EU-transzferek értékét.

Szögezzük tehát le: ellentétben az írás elején bemutatott ábra sugallatával, az irreleváns összehasonlítás egyenlege Magyarország számára nem negatív, hanem pozitív.

Az írás érinti a jövedelem-kiszívásról szóló narratívák egyik kedvelt témáját, az ország területén megtermelt jövedelem (a GDP) és az ország rezidenseinek járó nemzeti jövedelem (gross national income, GNI) közötti eltérést is, amely ugyancsak megérdemel néhány észrevételt.

A GDP és a GNI

Az írás szerint „2010 és 2016 között a GDP-arányos profitok és tulajdonosi jövedelmek nettó kiáramlása (a kiáramlás és a beáramlás különbsége) átlagosan 4,7% volt Lengyelországban, 7,2% Magyarországon, 7,6% Csehországban és 4,2% Szlovákiában – arányosan csökkentve ezeknek az országoknak a nemzeti jövedelmét.” (Kiemelés – OG.) A mutatószámok nem pontosak – a szerző a 2010 és 2015 közötti időszak átlagára vonatkozó adatokat közölt – de nem ez, hanem a kiemelt rész a fontos.

Magyarországon évi átlagban önmagában 7%-kal csökkentette volna a külföld javára elszámolt (nem pedig „kiáramlott”) nettó befektetési jövedelem a GNI-t a GDP-hez viszonyítva. Csakhogy a befektetési jövedelmek mellett léteztek Magyarország javára elszámolt (nem pedig „beáramlott”) nettó munkavállalói jövedelmek (átlagosan a GDP 1,9%-a), és „egyéb tételek”: elsődleges nettó jövedelemtranszferek az EU költségvetéséből (a GDP 1,2%-a). Így a GDP és a GNI közötti rés az elmúlt hat év átlagában nem 7, hanem 3,9% körül alakult.

Emellett, a KSH által közölt adatok szerint 2010 és 2016 között a GNI 16,8%-kal nőtt, miközben a GDP 14,3%-kal emelkedett. Ezek a számok azt jelzik, hogy a GDP-hez viszonyítva mérséklődött a külföldnek járó nettó jövedelem részaránya.

Legvégül, az elmúlt hat év átlagában 7% volt a külföldnek járó GDP-arányos nettó tőkejövedelem, de ebből 2,6 % volt a működőtőke-befektetések osztaléka és 0,6% volt a tulajdonosi hitelek kamata. E két tétel együttesen évi átlagban 3,2%-kal „húzta le” a GNI-t a GDP-hez képest. De azok, akik e rést valamilyen értelemben túlzottnak tartják, elmulasztják feltenni a kérdést, hogy mennyivel „tolta fel” magát a GDP-t a külföldi tulajdonú vállalatok hazai termelése.

A jövedelem-kiszívás eszméjére épülő narratívák igazolásához azt kellene kimutatni, hogy a külföldi tulajdonú vállalatoknak a hazai termeléshez (hozzáadott értékhez) történt hozzájárulása csekélyebb volt, mint amennyi jövedelmet e vállalatok tulajdonosai az országból kivontak. Ez nehéz feladatnak ígérkezik. A bizonyítás terhe a vitatott álláspont képviselőire hárul, a kapcsolódó módszertani kérdések pedig írásom tárgyán és műfaján egyaránt kívül esnek, ezért csupán jelezem: a külföldi tőkének betudható GDP a legóvatosabb becslés szerint is sokszorosan meghaladja a külföldi tökéhez köthető jövedelem-kivonást.

Összegzés helyett egy párhuzam

Befejezésül a Piketty-blogon megjelent írás és a hazai Miniszterelnöki Hivatal vezetőinek okfejtése közötti párhuzamra hívom fel a figyelmet. A portfolio.hu egy korábbi írása szerint:

„…Lázár János, illetve Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség vezetői több alkalommal is ostorozták az uniós támogatási rendszert, és amellett érveltek (…), hogy szélesebb értelemben nézve Magyarország nem nettó haszonélvezője a rendszernek. … Az a fonal jött elő a kritikákban, hogy az EU-csatlakozással lemondtunk bizonyos áfa- és vámbevételekről, illetve a határok és piacok megnyitásával ide érkező külföldi cégek az elért profit jelentős részét kivitték ("leigáztak bennünket" - ahogy Orbán Viktor fogalmazott) és ezek miatt az EU-tagság nettó pénzügyi egyenlege átfordul negatívba. Utóbbi érveket azonban a Miniszterelnökség nem támasztotta alá nyilvános elemzéssel.

A Thomas Piketty blogján megjelent írás arról tanúskodik, hogy az alkalmatlan összehasonlítás nem kormányzati privilégium.  


CÍMKÉK: GDPjövedelem
Kommentek száma: 0
Amennyiben hozzá szeretne szólni, kérjük regisztráljon és jelentkezzen be.

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Intézményünk országos és
nemzetközi hálózati kapcsolatát
az NIIF program biztosítja
MTA - Magyar Tudományos Akadémia MTA
Magyar Tudományos Akadémia
 
Utolsó módosítás:
2018-03-14 11:16:49