KAPCSOLAT MTA KTI GYIK BELÉPÉS WEBMAIL NYELV VÁLTÓ
CÍMKÉK:

Cikk

Békés Gábor

A görög válság és az euró jövője - Védett bacilus
2010. május 13.
Görögországnak a következő egy hónapon belül 11 milliárdra euróra van szüksége, egy éven belül pedig összesen 45-re, hogy törleszthesse adósságát, és fizetni tudja a kamatterheit. Három éven belül összesen mintegy 100-120 milliárd eurót kell kifizetnie hitelezőinek. Ez a pénz nemcsak soknak tűnik, az is – Magyarország éves GDP-jének több mint 100 százaléka.
 
Görögország lényegében csődbe ment. Nem csak likviditási problémái vannak – azaz nem az a baja, hogy hirtelen nagyon sok pénz kéne neki, amit egy-két éven belül visszaadhatna, mert a fedezet megvan rá. A görög állam inszolvens, azaz e pillanatban nem tudja fizetni államadósságának – a GDP 4 százalékára rúgó – kamatterheit.
 
E terhek a válság és az összeomlás nélkül is, pusztán a romló piaci megítélés miatt egy-két éven belül megduplázódhatnak. A görög adósság elérte a GDP 115 százalékát; a folyó költségvetési hiány a GDP 13-14 százalékára rúg. A pontos adatokat nem ismerjük, mivel a görög statisztikai hivatal évek óta rendszeresen meghamisította őket. Ráadásul Görögország olyan eladósodási pályán halad, amelyen az adósság néhány éven belül még egy lendületes hiánycsökkentés mellett is eléri a GDP 140 százalékát. Vagyis az ország nemhogy most nem tud kimenni a piacra, hogy onnan finanszírozza hiteleit, de a helyzete csak súlyosbodik. A növekedés alacsony és lassul, a magas hiányok pedig csak duzzasztják az adósságot.
 
Európa subprime válsága
 
A görög csőd természetesen nem a semmiből érkezett, beleillik az elmúlt két év válságainak a sorába. Jól emlékezhetünk rá: az események az amerikai subprime hitelek buborékjának kidurranásával indultak, és a Bear Stearns meg a Lehman Brothers befektetési bankok, majd az AIG biztosítótársaság és az állami garanciát élvező jelzálogbankok, a Freddie Mac és a Fannie Mae 2008-as bedőlésével folytatódtak. Ezt követte az olyan cégek bukása, amelyek „csak” veszteségesek voltak; mint például a General Motorsé, amelyet szintén az amerikai állam húzott ki a csávából. A nemzetközi színtéren a subprime hiteleket értékpapírosító pénzügyi közvetítő cégek szerepét a rosszul és felelőtlenül gazdálkodó országok töltötték be. Tavalyelőtt Ukrajna, Magyarország és Lettország szenvedte meg először a piaci helyzet romlását, aztán jött tavaly Izland és Dubai, idén pedig Görögország.
A 2000-es évek elején elképesztő pénzbőség alakult ki a világban. A befektetők nem törődtek a kockázatokkal, szinte mindent és mindenkit meghiteleztek: a jövedelemmel nem rendelkező amerikai családoktól a versenyképtelen és nem fenntartható szociális hálót működtető dél- és kelet-európai országokig. Amerikában a hitelközvetítők, Görögországban a statisztikai hivatal csalt. Amikor 2008-ban megváltozott a szélirány, és kiderültek a kockázatkezelési hiányosságok meg a csalások, a finanszírozási lehetőségek azonnal kiszáradtak, és beindult a banki és állami összeomlások sorozata. A görög is ebbe a sorba illeszkedik.
A Lehman összeomlása katasztrofális hatással volt az amerikai és globális pénzpiacokra, hiszen a legtöbb amerikai, európai és ázsiai banknak is erős kitettsége volt a Lehman irányába: vagy kereskedett vele, vagy tőle vásárolt kötvényeket, vagy portfoliójában őrizte értékpapírjait. A következő nagyvállalati összeomlást az amerikai kormány már nem nézte tétlenül: összesen 100 milliárd dollárral segítette ki az AIG biztosítót.
Görögország helyzete annyiban hasonlít e két gigászéhoz, hogy összeomlása megrengetné a dél-európai régió összes gazdaságát, és veszélybe sodorná az egész euró-övezetet. A befektetők a görög helyzetből a következő leckét tanulták meg: a versenyképtelen gazdaság és a pénzügyi felelőtlenség még az euró-zónán belül is csődhöz tud vezetni. Mivel Portugália és Spanyolország gazdasága is versenyképtelen, magas adóssággal és/vagy magas hiánnyal rendelkezik, ők is csődbe mehetnek. Ezt hívjuk piaci átterjedésnek vagy fertőzésnek: a pénzpiacok felismerik egy adott probléma (az államháztartási túlköltekezés) pusztító hatását (a fizetésképtelenséget). Átgondolják, hol állhat még elő hasonló baj (más európai országokban), és még a válság kitörése előtt menekülni akarnak: megpróbálják eladni a kötvényeiket. Épp ez a viselkedés okozza a válság tovaterjedését.
E napokban a tét tehát már nem csak a görög adósság sorsa: az egész dél-európai övezet fizetésképtelenségének a réme fenyeget. A görög államadósság leminősítését ugyanis hamar a portugál és spanyol állampapírok leértékelése és hozamaik megugrása követte. Márpedig a görög-portugál-spanyol bedőlés együttes hatása hihetetlen összeg: 600 milliárd euró lenne. És akkor a válságot erősen megsínylő Írországról vagy az „Európa beteg embere” cím előző birtokosáról, Olaszországról még szó sem esett.
 
A felmentő sereg
 
A munka ünnepén az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank (EKB) közös mentőcsomag tető alá hozásáról számolt be: Görögország 110 milliárd euró értékben három éves hitelcsomagot kap. Ebből 80-at az euró-övezet tagállamai, 30-at pedig az IMF bocsát rendelkezésre. Ez nagyjából fedezi az ország finanszírozási igényét 2013 elejéig, vagyis addig nem fog az ország a pénzpiacokra szorulni. Az európai csomag 5 százalékos kamata a német kamatszint duplája, de a jelenlegi görög piaci kamatok fele. A hitelcsomag mellett a görög bankok (és így a görög vállalatok) megsegítése érdekében az EKB a leminősített görög állampapírokat is befogadja fedezetként. Cserébe Görögország jelentős megszorításokat fogadott el, amelyek célja a hosszú távú fizetőképesség visszaállítása. Az európai segítség kölcsön, amit idővel vissza is kell fizetni. A megszorítások ellenére sem látszik biztosnak, hogy Görögország képes lesz ezt az adósságot kinövekedni. Ezért elképzelhető, hogy egy-két éven belül a válság újrakezdődik, és akkor nem lehet megúszni a hitelek egy részének leírását sem.
A 80 milliárdos európai hitelcsomagot nem az Európai Unió vagy valamely szervezete állja, hanem az euró-övezet tagországai kétoldalú szerződések keretében, egyenként rakják össze. (A legtöbbet a németek teszik a közösbe.) Másként nem is működhetne a dolog, hiszen nem létezik olyan szervezet, amely képes lenne egy ekkora probléma kezelésére. Míg az Egyesült Államokban a szövetségi költségvetés képes kisegíteni egy-egy bajba jutott tagállamot, addig Európa közös költségvetését a közös fejlesztési programokra méretezték; összege épp, hogy meghaladja az európai GDP egy százalékát. Ezen túl az uniós tagállamok szabadon döntenek költségvetésükről – szemben például Kanadával, ahol csak egyensúlyi költségvetést fogadhatnak el a tartományi döntéshozók. Mind a két szövetségi államban, az USA-ban és Kanadában a GDP 10-20 százalékát lehet elkölteni a stabilizációra – szemben az európai néhány százalékos beavatkozási lehetőséggel. A jelenlegi Európa e tekintetben inkább Argentínához hasonlít, ahol a tartományi költségvetési hiányok rendszeresen aláássák a szövetségi költségvetést, és gyakori válságokhoz vezetnek. Ennek legutóbbi következménye az 1998 és 2002 közötti pénzügyi krach volt, amikor egy erőteljes visszaesés után megroppant az állami költségvetés; tüntetések törtek ki, és végül összeomlott az argentin peso árfolyama.
 
Görög, magyar két jó barát
 
A mai Görögország a tegnap Magyarországának paródiája – a mostani görög válság a két évvel ezelőtti magyar majd minden elemét felvonultatja, csak más nagyságrendben. A görög államadósság 2008-ban a GDP 100 százaléka volt; a magyar „csak” a 65 százaléka. Magyarország a kiigazítást már 2006-ban megkezdte, míg Görögország további kiadásnöveléssel válaszolt a 2009-es válságra. A magyar adósság kockázatát mutató CDS-biztosítás (credit default swap) felára 2008-ban elérte a rendkívül magas 600 bázispontot (vagyis a kockázatmentes szint feletti 6 százalékot), Görögország esetében ez az EU-ban szinte példátlan 800 pontra rúgott. Míg az osztrák meg német bankok elképzelt vesztesége a magyarországi hitelek esetében 20 milliárd körül lett volna, a Görögországnak hitelező európai pénzintézetek az országcsőddel minimum 100 milliárd eurót buknának. De számos érdekes hasonlóságot mutat a görög és a magyar gazdaságpolitika is: ilyen például a korrupció, a valós költségvetési helyzetet eltitkolása vagy a 13. havi nyugdíj mellé a 14.-et is beígérő kormány.
A fő különbség a reakciókban keresendő. Miközben Magyarország gyorsan megegyezett a nemzetközi szervezetekkel, és azonnali drasztikus lépéseket tett a hiánycsökkentés érdekében, Görögország folytathatta a hazudozást, és az európai országokhoz hasonlóan megnövelte kiadásait. A magyar gazdaságpolitikai lépések eredményeképpen hihetővé vált, hogy középtávon az ország finanszírozható marad, ezért Magyarország vissza tudott térni a piacra, és a hitelköltségei is jelentősen csökkentek (a CDS-felár 200 pontra esett). A magyar GDP 2011-re 3 százalékkal nőhet – Görögországnak viszont számottevő növekedésre öt éven belül nem sok esélye van.
Vajon mi magyarázza a gazdaságpolitikai válaszok különbségét? Magyarország okosabb és belátóbb ország lenne? Aligha. A különbség inkább az euró-övezeti tagságban, illetve annak hiányában keresendő.
Görögország ugyanis az euró-övezet szárazföldjén fekszik, miközben a forint a devizapiacok zord tengerén hajózik. A befektetők szemében az euró léte egyfajta ki nem mondott európai garanciavállalással ér fel: ha Görögország netán nem tud majd fizetni, hát fizetnek a többiek. Ezért sokkal többet megbocsátottak a görög kormányoknak: magasabb hiányt, több csalást és rossz gazdaságpolitikát. És bár az unió figyelmeztette Athént, hogy változtasson, a nemzetközi pénzügyi válság Brüsszelt is engedékenyebbé tette. Az alacsony euró-kamatok, az olcsó hitelek pedig nemcsak arra adnak lehetőséget egy országnak, hogy modernizáljon és felzárkózzon, de a fiskális alkoholizmusra is csábítanak.
Magyarország nem részesült az euró védettségéből, így sokkal hamarabb kényszerült a drákói intézkedések bevezetésére. Ugyanakkor az is tény, hogy ha nincs az euró itthoni bevezetésének – mégoly távoli – perspektívája, Magyarország se jutott volna el a 2006-os 10 százalékos hiányig: a piacok jóval előbb kikényszerítették volna a változást. (Ahogyan a 90-es évek pénzügyi válságai során Mexikótól Malajziáig meg is tették.) Az euró-övezeti tagság megvéd a piacoktól – de meg is vonja az önálló gazdaságpolitika lehetőségét.
Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász, a New York Times publicistája szerint az amerikaiak mindig is azon a véleményen voltak, hogy a közös valuta bevezetése rossz ötlet, csak az európaiak nem hallgattak rájuk. Krugman úgy okoskodik: ha nem lenne euró, akkor most Görögország leértékelhetné a drachmát, és az olcsóbb deviza segítségével felfutó export kihúzhatná az országot a bajból. Ez a mechanizmus jól működött Mexikóban és 1995-ben Magyarországon is.
De kétséges, hogy jól működne-e a jelen helyzetben is – hisz már a 2009-es Magyarországon se jött be. A görög, magyar, lett (észt, bolgár stb.) vállalatok ugyanis elsősorban euróban vettek fel hiteleket, miközben bevételük egy része továbbra is a nemzeti valutában érkezik. Ezért a leértékelés nemcsak az exportbevételeket növelné, de megemelné a vállalatok kamatkiadásait is. És akkor az euró-alapú jelzálog-hitelek terhét viselő háztartásokról vagy a kiadásait euró-kötvényekkel fedező államháztartásról még nem is beszéltünk. Devizájának leértékelése (illetve az euró-övezet elhagyása) már rövidtávon is mérhetetlen károkat okozna az illető országnak. Emlékezzünk csak vissza: 2009-ben a magyar forint 25 százalékot esett az euróhoz képest, és az emberek előtt a pénzügyi összeomlás képe rémlett fel. Ha a görögök elhagynák az euróövezetet, az még ennél is súlyosabb következményekkel járna. Ezért fogadja el a görög kormány a megszorításokat, és nem fontolgatja az euró lecserélését új drachmára.
 
 
Az euró vége?
 
Ezzel elérkeztünk a görög válság egyik lehetséges hosszú távú hatásához, annak a latolgatásához, ami eddig szinte elképzelhetetlen volt: az euróövezet felbomlásához. Krugman, Soros György és még számos szaktekintély jósolja az euró végét a következő években.
„Az euró a királyi út a politikai unió felé” – mondogatták a 90-es években francia politikusok. Ám nemhogy a politikai unió nem haladt sokat előre a közös valuta bevezetése óta, de még a költségvetési sem. Most a görög válság épp azt mutatta meg, hogy nem engedhető meg a teljesen szabad költségvetési politika a monetáris unió tagállamai számára. Az optimista forgatókönyv szerint a görög válság a 2003-ban elfogadott, de pontatlan és gyenge Stabilitási és Növekedési Szerződés átírását és a költségvetési szabályok rendszerének megerősítését eredményezheti. Ez ugyanis megszilárdíthatná a stabil tagországok, elsősorban Németország bizalmát a közös európai pénzben. Egy új szerződés lehetővé tenné a brüsszeli felügyeletet és állandó vizsgálódást a tagországok költségvetésének ügyében, és megakadályozná a nyakló nélküli költekezést.
Hogy ez számos tagország érzékenységét sértené? Még több brüsszeli bürokráciát, a nemzeti szuverenitás újabb szeletének elvesztését jelentené? Hát persze. De mi az alternatíva?
Az alternatíva Németország és az erős gazdaságok kiválása az euró-övezetből. Görögországnak, mint láttuk, nem érdeke az önálló valuta: Németország azonban más eset. Ha ők lépnének ki az euró-övezetből, nem kerülne veszélybe az ország gazdasága; sőt megszabadulna a felelőtlen államok ballasztjától. Ugyanis minél több európai (például német) pénz szükséges a gyengébb országok megmentésére, annál valószínűbben köszönt be Európában az infláció – és ebből Németország már köszöni szépen, nem fog kérni. Technikailag persze nehéz a szétválás, a valutauniót megalapozó Maastrichti Szerződés nem is rendelkezik róla. De csak véget ért valahogy a szovjet, a csehszlovák, a jugoszláv unió is – minden megoldható.
A szétválásnak persze nagyok lennének a költségei; a jogi bizonytalanság pénzpiaci káoszhoz vezetne, Európa csúnyán meggyengülne. Németországnak ugyanakkor érdeke lehet a kilépés felvillantása – épp azért, hogy elérje az európai intézményrendszer megváltoztatását. Épp e napokban ugyanis óriásira nőtt az erkölcsi kockázat: egy ország éveken át hanyagolta a szükséges gazdaságpolitikai lépéseket, lopott, csalt, hazudott – és amikor emiatt nagy bajt hozott a saját fejére, az EU megsegítette. Nem érdemes tehát felelős gazdaságpolitikát folytatni, ha egy ország elég nagy, és magas a fertőzés veszélye, bizton számíthat az uniós megmentő csomagra.
E morális kockázat kezelése jelenleg az első számú európai feladat, ehhez lehet eszköz a valutaunió felbontásának felvillantása most, és az erősebb ellenőrzés és számonkérés bevezetése később. Csak remélni tudjuk, hogy az eurónak nem lesz vége, mielőtt Magyarország odaér; és az intézményrendszer is megerősödik annyira, hogy a bármikori budapesti kormány lehetőséget sem kap a fiskális iszákosság görög módjának kipróbálására.
 

Kommentek száma: 1
Amennyiben hozzá szeretne szólni, kérjük regisztráljon és jelentkezzen be.

Hozzászólások

Vincze János

2010. május 18. 12:43
Vincze János 2010. május 18. Békés Gábor írásából úgy tűnik, mintha a görög default (nemfizetés, adósságátütemezés stb.) nem lenne megfontolásra érdemes alternatíva. Ezt sejteti legalábbis az a megjegyzése, hogy a „görög-spanyol-portugál bedőlés együttes hatása hihetetlen összeg, 600 milliárd euró lenne.” A cikk mintha a mentőcsomag egyetlen alternatívájaként a monetáris megoldást (az euró övezet „újjászervezése”) tekintené, illetve – ennek számomra némiképpen ellentmondóan – felveti az évek múlva történő adósságelengedés lehetőségét is. Az alábbiakban amellett szeretnék érvelni, hogy a default megoldás nemcsak Görögország, hanem más országok esetében is lehet ésszerű döntés eredménye, nem csupán kényszer. Ez a gondolat nyilván nem új, úgy tűnik számomra, hogy Charles Wyplosz is lehetségesnek tartja (lásd The Greek package: Eurozone rescue or seeds of an unravelled monetary union? | vox - Research-based policy analysis and commentary from leading economists, az utolsó bekezdés).   Tekintsük először a jelenlegi mentőcsomagos megoldás hatásait. Amennyiben ez sikeres, akkor a befektetők aggregáltan nem veszítenek a görög állampapírpiacon, hiszen Görögország teljesíti összes fizetési kötelezettségét (tőke plusz kamatok). Ebben az esetben is lesznek nyertesek és vesztesek, mivel az árfolyamok jócskán ingadoztak, és még fognak is ingadozni, vagyis a dörzsöltek (intelligensek? szerencsések?) jelentős hozamokat fognak elkönyvelni, míg mások veszteségeket. A „válsághelyzet” viszont nem fogja óvatosságra inteni a piacokat, és az ilyen típusú befektetések továbbra is vonzani fogják az ifjú, vagy öreg, pénzügyi titánokat, akik nagy hozamra vágynak, és jó a kockázatviselő képességük. Mi a csomag hatása Görögországra? A görögök dühösek és megalázottaknak érzik magukat, sokan közülük szenvedni fognak, és akkor sem lesznek hálásak, ha ajándékképpen néhány év múlva elengedik az adósság egy részét. Annál is inkább, mert ehhez az kell majd, hogy még rosszabb állapotban legyenek, mint ma. Költekezésükön talán változtatni fognak fogcsikorgatva és ideiglenesen, habár ez sem biztos, de semmi sem indokolja, hogy hosszú távon bölcsebbek és megfontoltabbak legyenek, mint eddig voltak. Ugyanakkor a hitelező országok polgárai is dühösek lesznek a görögökre, akiket koldusnak vagy csalónak fognak tartani. Görögország és Észak-Nyugat Európa kapcsolata nagyon régi, ahol már nem érdemes azt firtatni, hogy ki kit, vagy mit, rontott el. Akárhogyan is van, mind az Európai Unió politikai egysége, mind pedig a közös pénz megszenvedheti ezt a helyzetet. (Lásd erről is a Wyplosz írást, és lényegében ez Békés Gábor egyik mondanivalója is.) Ez összességében nem valami vidám kép, de azt mondhatja valaki, hogy még mindig jobb, mint a default. A default konkrét megvalósítása persze sokféle lehet. Optimálisan csak vagyontranszfer történik, és nincs holtteher veszteség. Görögország nyer, és a kötvénytulajdonosok ugyanannyit veszítenek. Ha van default prémium a kamatokban – és Görögországnál van - akkor normális, hogy kell lennie néha default-nak is, különben miért fizetnének többet a „normálisnál” a hitelezőknek. Arra való a diverzifikáció, hogy a hitelezők számára ez ne legyen probléma. Ez persze csak a neoklasszikus tőkepiaci elmélet, a gyakorlatban ilyenkor az egyébként neoklasszikus közgazdász is morális kockázatért, sőt néha egyenesen korlátozott racionalitásért kiált. Tehát az egyik ellenérv, hogy lesznek holtteher veszteségek, nemcsak a hitelezők veszítenek, hanem a görögök is. Rövidtávon a kiadások nem haladhatják meg az adóbevételeket, és a görög állam visszatérése a hitelpiacokra időt vesz majd igénybe, valamint fájdalmasan bizonyítaniuk kell majd, hogy a költségvetés valóban változtatott a „szokásain”. Mindezeket részletesen ecseteli Krugman (Default, Devaluation, Or What? - Paul Krugman Blog - NYTimes.com) a default opció elleni írásában. Vagyis a görögök (legalábbis sok görög) nem ússza meg szenvedés nélkül így sem. Krugman szerint a dolog csak akkor működhetne, ha az adósságelengedés után újra, gyorsan juthatnának hitelekhez, ami szerinte nem valószínű. A cél azonban az, hogy a görög költségvetési magatartás hosszú távon változzon meg. Ha elfogadjuk, hogy a mentőcsomag és a default is rövid távon megszorításokat és fájdalmat jelent, akkor az a kérdés, hogy melyikük tesz inkább hajlamossá a hosszú távú változtatásra. Nem tudom milyen diszciplina segíthetne abban, hogy ezt eldöntsük, ezért maradok a sejtéseknél. Azt gyanítom, hogy a default katartikusabb élmény, több esélyük van a viselkedési korrekcióra, ha a görögöknek maguknak kell kidolgozniuk a megoldást, mintha rájuk kényszerítik azt. Nem elhanyagolható az sem, hogy a tőkepiacok is kapnának némi leckét, hiszen hitelt nyújtani nem kötelező, és prémiumot „igényelni” pláne nem. Ami a politikai következményeket illeti az „északiak” nem lehetnek mérgesek a görögökre. A görögök persze valószínűleg ugyanúgy dühösek lesznek, ám nekik nagy szükségük van az Unióra. Van a default ellen egy még erősebb érv is: a nem-segítés megint rendszerválsághoz vezet, mint azt az elmúlt évek tapasztalatai is bizonyítják. Sokan örök tanulságul jegyzik az égre a Lehmann Brothers bukását, és a piacok azt követő kiszáradását csak könnyes szemmel tudják emlegetni. Mi történne egy görög default-ot követően? Hibátlanul megjósolni legfeljebb a hajdani delphoi jósda tudná. (Szerencsére nem ismerték a valószínűség fogalmát, és nem tudták azt mondani, hogy adok 70 % esélyt, hogy ….Ezért kénytelenek voltak adni a reputációjukra.) Maradjunk tehát a lehetőségeknél. Lehet, hogy a görög default különösebb probléma nélkül keresztülmenne a tőkepiacokon, legfeljebb annyi kár okozva a világnak, mint egy leírhatatlan nevű izlandi vulkán. Ezzel a tőkepiacok bizonyítanák, hogy képesek adaptív, önszerveződő, decentralizált intézményként működni. A másik lehetőség az, hogy jönne az újabb kiszáradás, és a piaci világvége. Ennek is lenne egy jótékony következménye. Ugyanis kiderülne, hogy azoknak volt igazuk, akik szerint a regulálatlan pénz és tőkepiac az emberiségnek a globális éghajlatváltozással azonos nagyságrendű kockázata. Rajta, indítsuk be a tobinadóztatást, korlátozzuk a tranzakciókat, tőkemozgásokat stb., de most már tényleg komolyan. Felejtsük el a hatékony tőkepiacok mítoszát, amiben, őszintén szólva, én is hittem. A default javaslatát sok elemző, pénzpiaci szakértő és politikus automatikusan felelőtlen ötletnek tartja. Nekik azt javaslom, hogy tegyék fel maguknak azt a kérdést, hogy ki iránti felelősséggel is vannak tele. Vagyok olyan ódivatú közgazdász, hogy azt higgyem, az emberek általában önmagukkal szemben éreznek felelősséget.
Amennyiben hozzá szeretne szólni, kérjük regisztráljon és jelentkezzen be.

Intézményünk országos és
nemzetközi hálózati kapcsolatát
az NIIF program biztosítja
MTA - Magyar Tudományos Akadémia MTA
Magyar Tudományos Akadémia
 
Utolsó módosítás:
2018-03-14 11:16:49