KAPCSOLAT MTA KTI GYIK BELÉPÉS WEBMAIL NYELV VÁLTÓ
CÍMKÉK:

Cikk

Soós Károly Attila

A szegény ember lovának éhhalála és a magyar fizetésimérleg-csoda
2014. február 19.

A parlamenti választás közeledte gazdasági csodák egész sorát hozta nekünk. Csak kapkodjuk a fejünket a gazdasági növekedés fölvirágzásán, az államadósság csökkenésén, stb-n. Már-már nem győzzük megtalálni a stikliket, elhallgatásokat az elbűvölő jelenségek – pontosabban a valódi jelenségeket fölismerhetetlenül elbűvölővé torzító, harsogó sikerpropaganda mögött. Pl. elfelejtjük, hogy a hatalmas csinnadrattával kísért tavalyi GDP-növekedés (1,2 százalék) annyira nyomorúságos volt, hogy a 2012. évi 1,7 százalékos csökkenés után a 2011-es szintet sem hozta vissza. Vagy: nem nézzük, hogy az év végi, mérési időpontban (magától, valamifajta intervenció nélkül?) „behorpadt” a forint árfolyama – alacsonyabb volt, azaz a forint több eurót ért, mint az előtte vagy utána lévő időszakban –, és a költségvetés pénzállományát az állampapírok kibocsátásának ügyes időzítésével lényegesen alacsonyabbra vették le, mint az elmúlt év folyamán vagy az utóbbi hetekben bármikor; e két „segédcsapat” nélkül az államadósság nem csökkent, hanem nőtt volna.

Most azonban nézzünk meg tüzetesebben egy kevesebbet vitatott jelenséget: a folyó fizetési mérleg egyenlegét, amelynek javulásáról mint kirobbanó sikerről ugyancsak sokat hallunk nap mint nap. A folyó mérleget általában a tőkemérleggel (lényegében az EU-tól kapott támogatásokkal) együtt szoktuk tárgyalni, de ezt a kormánypropaganda mostanában mellőzi; mi is az ilyen egyszerűbb eljárást követjük.

Kiindulópontunk az, hogy a külfölddel szemben aktívum (a folyó fizetési mérleg aktívuma) nemzetgazdasági szinten megtakarítás, ugyanolyan megtakarítás, mint a beruházás (vagy úgy is mondhatjuk: mint más beruházás, mert a kérdéses aktívum tekinthető beruházásnak is).  Vele szemben a szorosabb értelemben vett beruházás az, ami történhet álló- vagy forgóeszközbe; a nagyobb és fontosabb rész az előbbi, és itt csak ezzel foglalkozunk. Azt állítjuk, hogy az állóeszköz-beruházás és a fizetési mérleg aktívuma egymással versengő megtakarítási-beruházási lehetőségek. Ez szakmánkban közhely; minden makrogazdasági elemző szem előtt tartja, ha könyvet ír, és valójában akkor is, ha újságnak nyilatkozik, de különösen az utóbbi esetben ritkán mondja ki így, és még ritkábban hangsúlyozza.

 2013 első háromnegyed évében Magyarország a GDP 16,5 százalékát fordította beruházásokra.  Az Olvasó az 1. ábrán láthatja, hogy ez alacsonyabb az EU átlagánál (17,1 százalék); jóval alacsonyabb néhány más új EU-tagállam adatánál, és sajnos elég jelentősen elmarad a rajtunk kívüli tíz közép-kelet-európai EU-tagállam (az ábrán külön-külön is szereplő Tízek) súlyozatlan átlagától (19,8 százalék) is


 Aligha van közgazdász, aki ezt az állapotot hosszabb távon fönntarthatónak véli. Ha gazdasági növekedést akarunk –, azon túlmenő növekedést, hogy részben visszanyerjük azt, amit az előző évben elvesztettünk –; ha a kormányunk büszkeségének alapját adó közmunkán és londoni munkahelyteremtésen kívüli foglalkozási lehetőségeket akarunk teremteni, akkor növelnünk kell az állóeszköz-beruházásokat. És ha ezt megtesszük, akkor a másik ágon kevesebbet fogunk megtakarítani (beruházni). Igen, akkor romlani fog a folyó fizetési mérlegünk. Ha pl. 2013 első háromnegyed évében csak a „Tízek” átlagára, azaz a föntiek értelmében 3,3 százalékponttal növeltük volna a GDP (állóeszköz-) beruházási hányadát, az a 21172 ezer milliárd forintos GDP-ből 699 milliárd forintot vitt volna el. A folyó fizetési mérleg többlete a Magyar Nemzeti Bank adatbázisa szerint 700 milliárd forint volt, ami így egy milliárdra csökkent volna.

Ez azonban még édeskevés. Minimális követelményként aligha mondhatunk kevesebbet annál, hogy a GDP beruházási hányadát a válság előtti szintre kellene emelni. Figyelembe véve azt, hogy nálunk a válság kezdetét „előrehozták” a 2005-2006 évi kormányzati költekezési bonanzát követő megszorítások, a válság előtti időszakot 2004-2006-ra tesszük, amikor a beruházási hányad 22,4 százalék volt. Könnyű kiszámolni, hogy ilyen beruházási ráta 2013 első háromnegyed évében a GDP további 2,6 százalékával, 550 milliárd forinttal rontotta volna a fizetési mérleg egyenlegét.

Egyelőre tehát ott tartunk, hogy a beruházások növelésével a 700 milliárd forintos többlet 549 milliárd forintos hiányba fordulna. A gazdasági növekedéshez beruházásokon kívül sok egyéb is kell. Így merész dolog azt mondanunk, hogy a beruházási hányad ilyen mértékű növelésével (és a folyó fizetési mérleg ilyen mértékű rontásával) ismét elérhetnénk 2004-2006 évi átlagban 4,2 százalékos GDP-növekedését, de ezt lehetetlennek sem kell gondolnunk. Ha viszont ennél gyorsabb növekedést akarunk, ahhoz alighanem még nagyobb beruházási hányadra van szükség, és ez persze az eddig tárgyalt mérlegszerű összefüggés révén a fizetési mérleg további rontásával járna. A 2. ábrában azt látjuk, hogy 2004-2006-ban a hazánkon kívüli új közép-kelet-európai új tagállamok átlagos beruházás/GDP hányada miénknél magasabb (25,8 százalék) volt; ezzel – ettől nyilvánvalóan nem függetlenül – értek el átlagosan 6,7 százalékos, a miénknél jóval gyorsabb növekedést.


2013 első háromnegyed évében  a mi beruházási hányadunk ilyen szintre emelése a fizetési mérleg további jelentős – 720 milliárd forintos – romlásával járt volna. A fizetési mérleg hiánya ezzel a megfelelő időszak GDP-jének 6 százalékát érte volna el, tehát egyértelműen fölötte lett volna az 5 százalékos szintnek, amelyet gyakran a veszélyzóna kezdetének, a nemzetközi fizetési zavarok előszobájának tekintenek.

Az előadottak talán megvilágítják cikkem címválasztását. A magyar gazdaságot a válság kezdete óta alaposan kiéheztették beruházásokból. A mondabeli szegény ember azt hitte, hogy a lova már megszokta az éhezést; de az épp akkor belepusztult az éhezésbe. Nekünk sincs az égvilágon semmi okunk azt gondolni, hogy gazdaságunk megszokta a beruházás-éheztetést.

Sajnos nem fölvirágzás, hanem vergődés elszenvedői vagyunk. Sajnos ezt pl. a nemzetközi hitelminősítő cégek is látják, és ezért – ellentétben a kormány illetékeseinek nyilatkozataival – nagyon is érthető az, hogy nem vesznek ki bennünket a bóvli kategóriából.

És van itt egy további probléma is. A beruházások 2006 utáni csökkentését  - megint csak  a mérlegösszefüggésre kell utalnunk – éppen az tette elkerülhetetlenné, hogy a válság előtt mi halmoztuk föl közép-kelet-európai EU-tagállamok között a legmagasabb (részben állami, részben magángazdasági) adósságállományt; ennek további növelésére jelentős folyó fizetésimérleg-hiányokkal nem volt lehetőség. Azonban a mai nagyon alacsony beruházási színvonal nem tartható fönn; valamelyes növelésére és a folyó fizetési mérleg ezzel elkerülhetetlenül együtt járó rontására – ne döntsük itt el, hogy milyen mértékűre – azért van lehetőség. Csakhogy ehhez olyan vállalkozókra, vállalatokra is szükség van, akik, amelyek akarnak beruházni. A jogbiztonságnak, a gazdaságpolitika kiszámíthatóságának adott szintje mellett ilyenek nem tolonganak. Paks II. nagy beruházásnak ígérkezik, de aligha ad megnyugtató választ az általános gazdasági növekedés alapkérdéseire.


CÍMKÉK: GDPnövekedés
Kommentek száma: 0
Amennyiben hozzá szeretne szólni, kérjük regisztráljon és jelentkezzen be.

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Intézményünk országos és
nemzetközi hálózati kapcsolatát
az NIIF program biztosítja
MTA - Magyar Tudományos Akadémia MTA
Magyar Tudományos Akadémia
 
Utolsó módosítás:
2018-03-14 11:16:49