MTA KTI Blog

Martin Feldstein (Reagan elnök egykori gazdasági főtanácsadója, az NBER egykori elnöke, a Harvard University professzora) 1974 óta harcol a tb-nyugdíj ellen. Számos empirikus cikke mellett elvont matematikai modellekkel (például Feldstein, 1985) is amellett érvelt, hogy a tb-nyugdíj társadalmilag optimális mértéke – kivételes eseteket leszámítva – kicsi, sok esetben nulla. Nyugdíjpolitikáját sokan bírálták (például Barr–Diamond, 2008) azért, mert úgy vizsgálta a tb-nyugdíjrendszert, hogy kirekesztette azokat a vonásait (például értéktartó és uniszex életjáradékot, időskori jövedelemkiegyenlítést), amelyek elengedhetetlenné teszik a tb-nyugdíjrendszer működését. Matematikai levezetését rövidesen megjelenő cikkemben veszem bonckés alá, lásd Simonovits (2017). Nem állítom azt, hogy Feldstein (1985) cikke döntő szerepet játszott a Világbank jelentésének (World Bank, 1994) elkészültében, majd a második pillér bevezetésében, de búvópatakként biztos hatott. Emellett a hibák kijavítása után tankönyvi példának kiválóan alkalmas. Félek azonban attól, hogy az átlagolvasónak nem lesz türelme elolvasni cikkem teljes levezetését, de talán érdekli, hogy adott esetben hogyan felezte meg a helyes értéket Feldstein. Ezért adom közre ezt az írásomat a blogon.

Bevezetés

A magyar kormány egyik napról a másikra hatalmas tartalékokat fedezett fel a bérrendszerben. Négy további évig (2017-2020) évi 7 százalékos reálbérnövekedést vizionál, amelynek egyik forrása évente átlagosan 2,5 százalékos járulékkulcs-csökkentés lenne. Hogyan hat ez a pálya a nyugdíjrendszerre? – erre a kérdésre keresem a választ a lehető legegyszerűbb nyugdíjmodellben. A válasz: ellentmondásosan, különösen, ha legalább 2024-ig folytatjuk a kitekintést.

 

Teljes cikk:  Simonovits András: Hazai bér- és nyugdíjdinamikai tervek – 2017-2024

Tavaly hallottunk először a havi millió forint fölötti nyugdíjak megjelenéséről. Valóban, a nyugdíjjárulék-alap plafonjának van egy ilyen kellemetlen hatása. Fölvetődik a kérdés: milyen havi bruttó kereset kellett ahhoz, hogy (hiperinfláció nélkül) valakinek milliós nyugdíja legyen? A következőkben egy nagyon egyszerű alsó becsléssel válaszolok erre a kérdésre, majd röviden értékelem a plafon eltörlésének káros hatásait. Az egyszerűség kedvéért eltekintek attól, hogy hazánkban a legtöbb paraméterérték évről évre kiszámíthatatlanul változik. Számítási gyakorlatomban úgy teszek, mintha elhinném, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer több évtizedig fennmaradhat. Nem is az akkori milliót célzom meg, hanem a jelenlegi jövedelemi viszonyok között milliónak megfelelő összeget.

A kedvezményes nyugdíjazásról szóló népszavazási kezdeményezés a 2011-ben nők számára

bevezetett kedvezményt kiterjesztené a férfiakra is. Ugyanakkor hallgat a 2011-ben

eltörölt előrehozott nyugdíjazásról. Ebben az írásban egy modell segítségével hasonlítom

össze a merev és rugalmas korhatáron alapuló rendszert, és életszerű számpéldákkal

amellett érvelek, hogy a nők számára bevezetett kedvezményt el kellene törölni, és vissza

kellene állítani az előrehozott nyugdíjak rendszerét, de szigorúbb bónuszokkal, és enyhébb

máluszokkal. >>> Tovább a tanulmányra

A napokban jelent meg a Privatbankárnál Pogátsa Zoltán interjúja, amelyben könnyű álmot ígér hazánk nyugdíjgondjaira: teljes foglalkoztatást. Persze, jó lenne a teljes foglalkoztatás: nem kellene értelmetlen közmunkára költeni az adófizetők pénzét, megszűnne a tömegnyomor, minden olajozottabban működne. De hiszen 25 évvel ezelőtt még teljes foglalkoztatottság volt, és mégsem sírjuk vissza azokat az évtizedeket, még gazdasági szempontból sem. Az idősebb olvasók talán még emlékeznek arra, hogy milyen gyatra volt a munkatermelékenység, milyen siralmas az ellátás. Ki biztosít arról, hogy csak úgy, hipp-hopp, a teljes foglalkoztatás a magyar piacgazdaságban megteremthető?

Simonovits András:
Párbeszéd a gyermekneveléstől függő nyugdíjról

The new sustainability factor of the public pension system in Spain

Rafael Doménech, Víctor Pérez-Díaz, 11 December 2013 - http://www.voxeu.org