KAPCSOLAT MTA KTI GYIK BELÉPÉS WEBMAIL NYELV VÁLTÓ
CÍMKÉK:

MTA KTI Blog

Az intézetben született vagy születő félben lévő kutatási eredmények, szakmapolitikai vélemények, valamint az aktuális gaz­dasági, közéleti és társa­dalom­politikai kérdések vitafóruma.



Szerkesztő és moderátor:

Madarász Aladár
E-mail: blog@krtk.mta.hu

Tisztelt Szerzők, Olvasók!
Kérjük, publikálásra szánt írásaikat, cikkeiket nevük
és emailcímük kíséretében juttassák el szerkesztőnkhöz.
A beküldött cikkek és hozzászólások előzetes moderációt követően jelennek meg honlapunkon.

Cikkek

Simonovits András

A másik Diamond
2010. október 12.
A 2010. évi közgazdasági Nobel-emlékdíjat két amerikai és egy brit-ciprusi közgazdász kapta: Peter A. Diamond, Dale T. Mortensen és Christopher A. Pissarides, a keresési súrlódások piacelméletének kidolgozásáért. Míg a második és harmadik szerző elsősorban a díj indoklásában szereplő kutatásairól híres, addig Peter Diamond több más területen is legalább ilyen hatású eredményeket ért el. Ebben a jegyzetben egy másik Diamondról, a nyugdíjközgazdászról írok, akit sokkal jobban ismerek, mint a kitüntetett terület művelőjét; és azt a területet is érdekesnek gondolom. Mivel Diamond egyszerre elvont elméleti közgazdász és gyakorlatias kormányzati tanácsadó, nyugdíj-gazdaságtani munkásságát is ketté bontva ismertetem.

  Tovább
Kommentek száma: 0
Intézményünk országos és
nemzetközi hálózati kapcsolatát
az NIIF program biztosítja
MTA - Magyar Tudományos Akadémia MTA
Magyar Tudományos Akadémia
 
Utolsó módosítás:
2017-10-21 09:13:18